Születtem egy Vas megyei településen, bölcsőm valószínűleg barna bőrrel volt kibélelve (lévén akkor a focilabdák még nem fehérek, pöttyösek Uram bocsá' magenta-színűek voltak). Az első szavaim egyike állítólag Tichy Lajos neve volt -na jó, ez nem igaz, de jól hangzik-, de meg kell hagyni ,Tichy Lajosnak nagy szerepe volt az érzelmi fejlődésemben. Négy évesen ugyanis halálosan szerelmes voltam a Lajosba és még halálosabban meg voltam sértődve, mikor egy Lehoczky Zsuzsa nevű nő elrabolta tőlem. Csak, hogy érzékeltessem mekkora hatással volt családomra a tűz, mellyel égtem Lajosért: Mikulásra kaptam egy műanyag focista-babát, melynek a mellére rá volt írva:Tichy! Persze anyukám kézzel írta rá, de nekem ez nem számított, volt egy Tichym és kész! Kicsit furcsállottam ugyan, hogy a babának piros meze volt és kék nadrágja, tudtam én már akkor, hogy piros-fehérben kéne lennie, de ezt a problémát is elintéztem egy kézlegyintéssel. Ugyan már, lényeg, hogy van egy Tichym! Ezek után érdekes, hogy soha nem lettem Honvéd-szurkoló. Tichy visszavonult, meg,hát nálam is jöttek-mentek a pasik, óvodás korban így van ezzel az ember. Annyira már a druszámra sem haragudtam, néha még azt is elismertem, hogy tud énekelni.
A történethez tartozik, hogy rengeteget jártam meccsre. Hol a helyi focicsapat rangadóira vittek a fiúk a családból, hol apámat kísértem el vidékre, lévén játékvezető volt az öregem. Mondjuk ,néha jobb lett volna ezeken a meccseken inkább kisegérnek lenni, mert bizony előfordult, hogy megkergettek minket, vagy éppen apám fején törték szét a partzászlót, no, de faluhelyen gyorsan beizzik a maligán, nem vettük rossz néven, hozzátartozott a focihoz.
Nagyon gyorsan megtanultam Orth, Schlosser,az aranycsapat játékosai,Sándor Csikar,Albert Flóri, Rákosi Gyuszi, sőt Stanley Matthews nevét apámtól. Hat évesen már ismertem a lesszabályt, tudtam, hogy a labdának teljes terjedelmével át kell haladni a gólvonalon és még rengeteg fociszabályt,ami okvetlen szükséges egy gyereklány fejlődéséhez. Teltek-múltak az évek , változatlanul jártuk a meccseket, Tv is lett, ahol néztük az NB 1 nagyjait. Hamarosan belépett az életembe az Új Isten, egy olyan játékos személyében, akit tudvalévőleg nem a szépségéért szerettünk. Ha ő megiramodott a jobb szélen a hihetetlenül vékony lábain, a védők és kapusok hamarjában elmorzsoltak 2-3 rózsafűzért, általában hiába. Az 1979-80-as bajnokságban 36 góllal lett magyar gólkirály! Uram Isten, az a '76-os 8:3, ahol ő maga ötöt ragasztott a Fradi hálójába! Hát persze, hogy mindenki tudja kiről van szó! Fazekas "Kapa" Laci. Az ő személye jó darabig meg is határozta a "klubbéli hovatartozásomat".Hányszor kiabáltam a Megyeri úton, hogy "táncolj Törő"! Közben azért a férjem által megfertőződtem egy kis SBTC (hogy Isten nyugosztalja) vírussal is, Lakat Karcsi bácsi csodacsapatával!
Történetemben lassan eljutok az 1987-es évig, ami vízválasztó az életemben. Kis családommal úgy döntöttem, hogy otthagyunk csapot-papot, mit Csokonai Vitéz Mihály és úgymond , nincs rá szebb kifejezés, disszidálunk (bizony-bizony mélyen tisztelt fiatal olvasóm, akkor még nem úgy volt, hogy fogom magam és elmegyek külföldre dolgozni). El is jutottunk Németországba, a Bundesliga hazájába. Soha rosszabb dolga ne legyen egy fociőrültnek. Ráadásul olyan helyen telepedtünk le, ahol ötven kilométeres körzetben játszott a fél Liga. Köln,Düsseldorf,Mönchengladbach, Gelsenkirchen (grrrr...), Leverkusen, Dortmund. Akkoriban még léteztek olyan egzotikus, ma már csak szép emlékekben élő csapatok, mint például Bayer Uerdingen, vagy FC Wattenscheid . Arra konkrétan emlékszem, hogy az 1987-88-as bajnokságot a Werder Bremen nyerte és (óh be szép hír), kiesett a Schalke.
Azt ugye tudjuk valamennyien, hogy az ember nem kezd csak úgy szurkolni egy csapatnak. Ennek hosszú folyamata van, a legtöbb családban apáról fiúra száll, mint a népmese. De mit tegyen az ember lánya, ha már túl van azon a koron, amikor még a szülei hatni tudnak rá (megjegyzem, nálam ez sem működött, mert a család férfitagjai több generáció óta fradisták), no,de Fradi vagy Bayern szurkoló bárkiből lehet! Úgy könnyű,ha annak a csapatnak adja el a lelkét az ember, aki folyamatosan bajnok, vagy éppen bajnokság közelében van! Azt tudtam, hogy a Bayern München szóba sem jöhet...messze is van, nem is szimpatizálok velük. Elég gyorsan kezdtem el ingadozni az akkor Pierre Littbarski vezette 1. FC Köln és a kedvenc színösszeállításomat viselő szimpatikus,Thomas Helmert, Michael Rumenigget, vagy éppen a jelenlegi manager Michael Zorcot(aki ráadásul még druszám is, hiszen Susi a beceneve) felvonultató dortmundi csapat között. Lehet, ha nem jön az 1997-es BEK döntő a Juventus ellen, Puhl Sándor bíráskodásával, még mindig én lennék a Nagy Ingadozó. De jött és volt és onnantól kezdve meghatározta az életemet. Már persze a focidrukker életemet. Egy meccs, ami nyomot hagy, amit életedben többé nem tudsz elfelejteni. Emlékezzünk csak, hogy is volt? Az 1. félidőben vezet a BVB a sokkal esélyesebb Juve ellen 2:0-ra. Mindenkiben meghűl a vér,mikor Del Piero a 60. perc környékén szépít . Uram atyám, még nagyon sok van hátra! Aztán a 70. percben a dortmundiak akkori mestere ,Ottmar Hitzfeld ,Chapuisat helyére beállít egy 21 éves zöldfülűt, Lars Rickent. A kölök úgy 10 másodperce van a pályán,mikor Möllertől kap egy labdát a felező vonalnál, megiramodik vele és 17 méterről , az elé kifutó Peruzzi feje fölött átemeli a labdát. Ennyi, 3:1! Szerintem Peruzzi álmatlan éjszakáinak neve van és úgy hívják: Lars Ricken!
Szóval, ez az élmény döntött. Azóta nekem nem létezik más csapat, csak a BVB. Hogy is mondják Dortmundban? Nur der BVB, echte Liebe!
